Weisz és a többiek – Magyarok az olasz fociban, 1920-1960

Leírás

Hihetetlennek hangzik ma már, de igaz: a világ egyik futballközpontja Magyarországon volt az 1910-es évek elején, s ez az állapot egészen az 1950-es évek végéig tartott. Ennek egyik látványos és egészen különleges megnyilvánulása a magyar-olasz futballszimbiózis létrejötte volt. 1934-ben, amikor Olaszország elõször lett világbajnok, az olasz elsõ osztályban 18 csapatból 12-nek volt magyar az edzõje! Az 1938-ban vb-gyõztes olasz csapatban minden egyes játékosnak volt magyar edzõje pályafutása során. Sokat elmond az is, hogy egy olyan, máig meghatározó csapatot, mint az Inter, 10 éven át csak magyar edzõk irányítottak. Egyikük volt Weisz Árpád, az 1945 elõtti korszak legnagyobb magyar edzõsztárja a maga három olasz bajnoki címével.
Weisz Árpád, Károly Jenõ, Tóth Potya István, Schaffer Alfréd és a többiek olasz – országi sikere után – amelyek még az 1945 elõtti korszakra estek -, a második világháborút követõen a magyar játékosok és edzõk újra özönlöttek Olaszországba. Így történhetett meg, hogy a Juventusnak és a Milannak is volt magyar, bajnoki címet nyert edzõje ekkoriban Sárosi György, illetve Czeizler Lajos és Guttmann Béla személyében. Az Internek is akadt magyar gólkirálya, sõt, az is elõfordult, hogy magyar edzõ töltötte be az olasz szövetségi kapitányi posztot is. És akkor még Egri-Erbstein Ernõ Torinóval szerzett három bajnoki címét nem is említettük. Mind ez mai fejjel szinte csodaszámba megy, pedig így történt. Hogy miért és hogyan? Ezt járja körül ez az egyedülálló könyv!