Szinetár – Önéletrajz-szerûség és egyebek

"Volt egy színdarab, abban egy öreg kínait játszott Páger Antal. A darab sok képbõl állt, és minden kép végén kijött az öreg. Feltette a nézõknek a kérdést:
– Tanulság? – és rögtön felelt: – Nincs!!!
Ez gyakran így igaz. De ha bevallja az ember, ha nem, az írások jó részét mégiscsak a tanulságért írják. Tehát hogy is volt? A csúcson és a padlón. Fent és lent."

"Megállítottam a próbát és bekértem az ügyelõt a színpadra.
– Mi volt ez? Miért lõttél már a második felvonásban?
Mire az ügyelõ sápadtan közölte:
– Nem én lõttem, az utcán lõttek!
1956. október 23-án így ért véget a Mágnás Miska fõpróbája.
A színház elõtt az utcán még beszélgettem Latabár Árpáddal, aki egy melegszívû, nagyon okos ember volt. Nyugtatgatott, hogy ne izgassam magam. rossz fõpróba, jó premier. Ott álltam a Jászai-díjammal, a rendezõi címemmel, és alig volt pár fillér a zsebemben. Kölcsönkértem Latabár Árpádtól, aki adott száz forintot. Ez a száz forint megmentette az életünket. ugyanis másnap korán reggel még lehetett vásárolni élelmiszert, aminek már igencsak híján voltunk. nem sokkal azután a Villányi utat lezárták, harcok folytak a szomszédban. Ott volt a légvédelmi parancsnokság, nem tudtunk kimozdulni két napig. Ha Latabár nem ad pénzt, akkor lehet, hogy éhen halunk. a kis üzlet reggel még nyitva volt, de a lövöldözésre bezárt. A feleségem az utolsó pillanatban vásárolt."

"… A bérkocsis utcából a József körúton mentem a közeli nemzeti színházba, de nem mûködött még a közvilágítás. baktattam a körúton a koromsötétben, és megérkeztem a nemzetibe, ahol felment a függöny, és valami gyönyörû, ragyogó csodavilágot láttam, kontrasztját a förtelmes, sötét, romos körútnak. Azóta nem bírom elviselni színházban a lekoszlott, direkt vacak látványt, ami egy késõbbi, békebeli, jól élõ generációnak sokáig a kedvenc stílusa volt. a magamfajta háborús gyerek még mindig elvárja, hogy ha fölmegy a függöny a színházban, akkor a látvány valamilyen formában megkapó legyen."

"Az ember nyilván elfogult a saját édesapja életrajzával kapcsolatban. hiszen ez az én történetem is. A családomé. És közben azt gondolom, nemcsak amiatt volt fantasztikus élmény olvasni, mert hozzám közel álló emberekrõl szól, hanem mert rólunk szól. Rólunk, a XX. század magyar szülötteirõl…" – Szinetár Dóra

5 990 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve