Az élet kapuja

Herczeg Ferenc író, színműíró, újságíró, az MTA tagja és másodelnöke az 1890-es évek fordulóján kezdett el írni, tollából regények, novellák, később színdarabok születtek – első regényével elnyerte az Egyetemes Regénytár pályadíját. Az élet kapuja című művét az Akadémia három egymást követő évben Nobel-díjra jelölte, majd a Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült. Sikere arra ösztönözte, hogy a "nemzet írójává" váljék.
Történelmi regénye a 16. század elején, II. Gyula és X. Leó pápasága idején játszódik Rómában. Bakócz Tamás esztergomi érsek próbálja teljesíteni küldetését: megmenteni a magyarságot a töröktől. Küldetése izgalmas, fordulatokkal színesített olvasmány, mely a történelmi háttér lefestése mellett ismerteti a magyarság sorsát, s az ország határainál árnyékként lebegő veszedelmet.

Cikkszám: 9789633494394 Kategóriák: , Címkék: ,

3 700 Ft

3 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve