Amilyen akkor voltam

Eden legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett -, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

Cikkszám: 9789635982264 Kategóriák: , Címkék: ,

4 980 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve