A kisgyermek ép és eltérő fejlődése – Ismeretterjesztő könyv szülőknek, nevelőknek mozgásérzékelési nehézségek, beszédhibák, tanulási és magatartási zavarok, beilleszkedési problémák esetén

Évről évre szaporodik az óvodák nagycsoportjában az iskolalátogatás alól egy évre felmentettek száma. Egyre több az olyan gyermek az iskolában, aki – jó intellektuális adottságai ellenére – tanulási nehézséggel, zavarral küzd, illetve beilleszkedési, viselkedési problémái miatt okoz súlyos gondokat magának és környezetének. Ha a jelenség okait keressük, hajlamosak vagyunk a szülők megváltozott nevelési módszereiben, leterheltségében, vagy – a gyermekeket is érintő – szociális helyzetében keresni az okokat. A környezetet azonban nem feltétlenül lehet felelőssé tenni!

Viszonylag ritkábban gondolunk arra, hogy a gyermekek eltérő fejlődése is okozhat tanulási és alkalmazkodási problémákat. Az ép és eltérő fejlődés leírásával, a kettő összehasonlításával tetten érhetjük a "kisiklások" jeleit, megérthetjük a tanulási és szociális magatartás alapelemei közötti kölcsönhatásokat. Gyakran a fejlődési eltérések következménye, hogy a gyermek kedvező nevelési, környezeti feltételek mellett, jó értelmi adottságai ellenére sem sikeres a tanulásban, közösségi beilleszkedése nehéz, magatartási reakciói pedig gyakran érthetetlenek, kirívók. Prevenciós cél a fejlődés feltételeinek javítása, az optimális idegrendszeri érési folyamatok támogatása. A fejlődés során észlelt gyanújelek pedig szükségessé tehetik a körültekintő vizsgálatot, a pontos diagnózist és a fejlesztést, terápiá(ka)t. A társadalmi közegen is bőven volna javítanivaló, ez azonban már nem egy vagy néhány szakma kompetenciája.

A könyv abban szeretne segíteni, hogy a szülők és nevelők tárgyilagos figyelemmel tudják kísérni a gyermek fejlődését, feltehessék a kérdéseiket, megfelelően értelmezzék a kapott szakvéleményeket, és szükség esetén hasznosan működjenek együtt egymással. A diagnózis és a tennivalók meghatározásához forduljon olyan szakemberhez, akivel – körültekintő információk alapján – bizalmi kapcsolatot tud létesíteni.

Cikkszám: 9786156455369 Kategória: Címkék: ,

5 690 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve