A házasságszerző tehetsége

MEGTALÁLNI AZ IGAZ SZERELMET HIVATÁS VAGY ÁTOK?

Sara Glikman rendkívüli tehetséggel van megáldva. Született házasságszerző, aki tévedhetetlenül felismeri, hogy a környezetében élő emberek közül kinek ki a lelki társa. Ám az 1910-es években a New York-i Lower East Side-on élő zsidó bevándorlók világában ezt a foglalkozást csak idős és mélyen vallásos férfiak űzhetik. Ők a fiatal lányban a tradíció fennmaradását és a megélhetésüket veszélyeztető versenytársat látnak. Sarának meg kell küzdenie azért, hogy gyakorolhassa a hivatását, és megkapja a megérdemelt elismerést. Két generációval később Sara unokája, Abby ígéretes karrier előtt áll válóperes ügyvédként, aki a város leggazdagabb ügyfeleit képviselheti. Amikor szeretett nagymamája, Sara meghal, Abby megörökli a kézzel írt naplóit, és ettől kezdve minden a feje tetejére áll. Miért tűnik hirtelen lényegtelennek és elhibázottnak minden, amit addig fontosnak és helyesnek gondolt? Hajlandó feláldozni a karrierjét, amelyért olyan keményen dolgozott, hogy beteljesítse
a titokzatos ígéretet, amit nagyanyja egy idegennek tett?

Lynda Cohen Loigman szívmelengetően kedves, őszinte és humoros regénye bővelkedik a szórakoztató fordulatokban, miközben történelmileg hiteles tablót fest a század eleji New York világáról.

TEDD VELE SZEBBÉ A NAPOD!

Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk!

Cikkszám: 9789635978816 Kategóriák: , Címkék: ,

3 999 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve