Rémtörténetek

Leírás

Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentõ történetszövésével, sûrûn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hõsei a falu élõképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nõ, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtõl megszállott péksegéd és egy lenyûgözõ diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértõ szellemekrõl.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függõség és az erõszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedõk a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erõk sodorják ismeretlen irányokba a szereplõket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérõsen, egyre újabb helyszíneket és szereplõket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.

"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amibõl lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az õ drágalátos szülõhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezõn, az erdõn, a málnásban, a pajták között a szérûn közvetlenül a temetõdomb alatt, mert az örökös nyárutói tûzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésbõl ne capcaráljon magának, a pajtát mezõõr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdõkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belõle, és az egészet magának leszedje, õk is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelõn, a sok buzgárnál és a közeli szõlõkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."