Halhatatlanok társulata

A kiemelkedő művészek, akik ebben a kötetben helyet kaptak, mindannyian egy televíziós műsorsorozatban beszélgettek a szerzővel. A könyv nyomdába kerülésekor a Húzós – Rónai Egon portréműsora a 370. részénél tart.

Több mint egy évtizede, 2011-ben az ATV-ben indult el hódító útjára a Húzós, és már a 12. szezonjánál tart.

Eközben 2020-ban a Halhatatlanok Társulata is az ATV-ben talált új otthonra és ez a két, a hazai kultúrában kiemelkedő fontosságú sorozat így kapcsolódott össze. A kötet főszereplői tehát ebben a műsorban, a Húzósban, egy élő vagy élőszerűen rögzített adásban mondták el az itt olvasható gondolataikat önmagukról, pályájukról, hivatásukról, a világról. Ezek a mondatok azzal a minimális változtatással, szerkesztéssel kerültek a könyvbe, amit az élőbeszéd és a nyomtatott szöveg közti különbség megkövetel.

A szerző ezúton is köszönetet mond valamennyi vendégének, akik megtisztelik hajlandóságukkal, őszinte válaszaikkal. És Önöknek, hogy nézik, és jelen esetben: olvassák!

Szinetár Miklós előszavával.

A kötet főszereplői:
– Haumann Péter
– Tiboldi Mária
– Kern András
– Béres Ilona
– Bede – Fazekas Csaba
– Mácsai Pál
– Halász Judit
– Zsuráfszky Zoltán
– Lukács Sándor
– Juronics Tamás
– Miklósa Erika
– Benedek Miklós
– Rudolf Péter
– Medvecky Ilona
– Szacsvay László
– Zempléni Mária
– Jordán Tamás
– Bodor Johanna
– Huszti Péter
– Rost Andrea
– Kulka János

Cikkszám: 9786150146980 Kategóriák: , Címkék: ,

5 990 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve